Bemutatkozás

Rólunk

Városi gyermekként is mindig sokat tartózkodtam a természetben és a nagyszülőknek köszönhetően a hétvégék és a szünetek falun teltek el. Ennek köszönhetően sokat időztem állatok között és az állatok iránti szeretet nem múlt el nyomtalnúl.

1999-ben kibéreltem egy kertet Sopron mellett a Potzmann-dűlőben, amit két részben 2000-ben és 2001-ben meg is vettem. Innentől szép lassan kezdtem felépíteni kis gazdaságomat. Kezdetben nyulakkal, majd baromfival, aztán az idő múlásával méhekkel és kecskékkel is elkezdtem foglalkozni.

Célom, hogy mozgássérültként egy olyan önellátó gazdaságot alakítsak ki, amely biztosítja családom élelmiszer ellátásának nagy részét, majd pedig a későbbiekben kereskedhessek is a termékeimmel.

Szakonyi Imre

Civil tevékenységem

Régen mozgássérült versenyúszó voltam. 1992-2004 között 11 magyar bajnoki címet szereztem, valamint 2 Budapest Bajnoki cím és számos kupa győzelem a mérlegem. A Soproni Tigrisek SE Bronz érmes Kerekesszékes Kosárlabda csapatának tagja voltam, valamint a Soproni Sólymok Sportegyesület negyedik helyezett kerekesszékes kosárlabda csapatának tagja voltam.

Több alkalommal indultam a soproni önkormányzati választásokon, mint képviselő-jelölt, majd a későbbiekben a helyi MDF színeiben, azt követően pedig országgyűlési választásokon a Seres Mária Szövetségesei színeiben indultam. 
Kosárlabda rajongó vagyok.

Kedvenc csapataim: Soproni Postás (már megszűnt), Soproni Kosárlabda Club. Foglalkozom kiadványszerkesztéssel, sportegyesülettel, állat- és természetvédelemmel.


Soproni Állat- és Természetvédők Egyesülete 2009- 


Mozgáskorlátozottak

és Siketek Soproni Sportegyesülete 1997-2015.


Soproni Sólymok Sportegyesület 2015-2016.


Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület alapító tag 2010.

© 2018 Szakonyi Imre István őstermelő. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el